Eltemettük ​a részeges nagymamát

„Már ​utálom az erdélyi utazásokat. Az utóbbi időben mindig temetni jövünk. Érkezik a román nyelvű távirat, hogy – morte – és akkor anyám is táviratozik nekem Pestre. Gyorsan összeszedem magam. Közben próbálom felidézni, hogy is nézett ki a rokonom, és rohanok az Óbuda tsz üzletébe koszorút rendelni. Ott már ismernek. – Hát szerkesztő úr megint temetni megy? – Bólogatok, és közben arra gondolok, hogy milyen röhejes helyzet ez. Távirat, virágüzlet, és este a Keletiben találkozunk anyámmal. Vonatra szállunk és robogunk Romániába. Ha csak az utolsó négy évet veszem; temetési helyszínek a következők: Radna, Déva, Farkaslaka, Brassó, Vajdahunyad. Bukarestben is temettem. Unokatestvérem – katonatiszt volt – lecuppant a vadászgéppel. 35 éves volt. Három bajtársával együtt búcsúztatták. Katonai díszpompával ágyútalpon.

Végül is már egy nagyszülőm sem él. Apám, anyám testvérei és meghaltak. Élnek még az unokatestvéreim. Őket is alig ismerem. Van, aki nem is tud magyarul. Pedig – szüleim mindig mesélték – apám, anyám családja híres és nagy nemzetség voltak.”